Legend's Of Jersey Dunes

1 fejezet 1 rész

Félelemben élni a legszörnyűbb dolog. Mindannyian félünk a mától, a holnaptól, a bizonytalantól. A legszörnyűbb dolog mégis az, ha rádöbbensz arra, hogy nincs esélyed egy másik életre, mert az a bizonyos másik élet az, amiben élsz. A félelem magányossá tesz, és a magány mindenki megváltoztat. Persze ez velem sem volt másképpen,mégis úgy érzem, minden reggel valahogy más, persze új lehetőséget ad. A mai, egy csodálatos reggel, ezernyi lehetőséggel, rajta hát Emily, vágj bele.

Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben, amíg vártam, hogy a reggeli kávém lefőjjön. Az illata belengte az egész konyhát, és a frissen örölt kávé illata mindent betöltött, csodálatos volt. Kicsit tébláboltam, igazándiból nem talátam a helyem, irtó korán reggel volt, és a pirítóst is odaégetettem egy kicsit. Az apró kék virágos tányérra dobtam az odakapott pirítóst,amire futtában felkentem egy kanálnyi vajat, és kezemben a bögre gőzölgő kávémmal kisétáltam a teraszra. Mindig lenyűgözött az mélykék óceán és a homokdűnék látványa, a fényesen csillogó, hatalmas, erős, hullámok, rendíthetetlenül törnek előre, majd ahogy a hullámokról lecsúszó habos tarajuk a homokos partot nyaldossa. Szenzációs érzés, megnyugtató és egyben felkavaró. Fújt a szél, az illata friss és hűvös, magában hordozta a megújúlás leheletét. A távolban a homokdűnékben növekedő fű és a csenevész bokrok össze-vissza hajladoztak. Kicsit aggódtam a léckerítésem miatt, nem túl biztos tákolmány, ami szintén meg-megmozdult egy-egy nagyobb fuvallat után. Épp ezen járt az agyam, amikor meghallottam Melissát, ahogy kibotorkál a szobájából, és a konyhában a kávésbögre után matat. Elmosolyodtam, majd újra az óceánra néztem, a hullámok még mindig nem adták fel, de nekem sajnos mennem kellett. Egy utolsó pillantás a végtelenbe nyúló vízre, aztán besétáltam a konyhába, ahol kis hijján belebotlottam Melissába, aki épp engem keresett. Kócós vörös fürtjei az arcába hullottak, így elég komikus látványt nyújtott. A párás, meleg reggel ellenére, egy vastag ütött kopott rózsaszín frotír köntösben botorkált, amit mókás kis mosolygós mackók díszítettek, ráadásul ezalatt egy bokáig érő tipikus nagymamás pamuthálóinget viselt. Kereste azt a biztos helyet, ahol a forró kávéját nyugalomban elcsürcsölheti. Így ment ez már évek óta. Szótlanul egymásra néztünk, elmosolyodott, majd tovább kavargatta a gőzölgő illatos fekete nedüt. Reggeli rutin, olyan volt,mint a lélegzetvétel, természetes és fel sem tűnik. Ma valahogy mégis minden más volt, kellemes bizsergés járta át a testem, izgatott lettem a gondolattól, hogy valami érdekes történhet, talán ma valami változás mutatkozik a nyomasztó állandóság felett. Hónapok óta tudtam, hogy eljön ez a nap, készültem rá, mégsem voltam elég felkészült. Melissa élvezettel fogyasztotta el a kávét, kissé még mindig kótyagosan visszabotorkált a szobájába, a napi programjainkról motyogott menet közben valamit, egy egészen fura torokhangon,amiből nem túl sokat értettem, viszont ismét megmosolyogtatott. Ez a reggeli kómás látvány mindig mosolyt csalt az arcomra, és végiggondoltam mi is az, ami előttünk áll. Megpróbáltam felkészülni rá, és lassan én is a szobámba ballagtam, mert az idő az bizony rohant, és bár ez általában nem érdekelt, de a mai nap különleges volt.

1 fejezet 2 rész

A jelöltek izgatottan mászkáltak fel s alá a könyvesbolt előtt. Hol a kirakat üvegén keresztül próbáltak belesekedni, hol egy-egy bátrabb delikvens rápróbált az ajtókilincsre,mintha az előző huszonhatodik próbálkozás után,most ez varázsütésre talán meg is nyílna. Az esővíz apró gyöngycseppekként gurult le az ablaküvegen.Idebentről is érezni lehetett az illatát, friss és erőt adó érzés. Melissa rám nézett, majd az ajtó felé indult, ott még egy pillanatig habozott, újra rám nézett, mint aki megerősítésre vár, bólintottam, ő pedig ajtót nyitott. A fiatalok izgatottan beözönlöttek ,és kíváncsi tekintetük körbepásztázta a helyiséget. felmérték a terepet, majd amint Melissa elmondta az instrukciókat, felsorakoztak libasorban. Én a távolból figyeltem az eseményeket, de közel sem nyugodtan. A szívem, úgy éreztem, hogy majd kiugrik a helyéről, mégis próbáltam higgadtnak látszani.

Ekkor megláttam Őt. Bár az eső miatt homályos volt az ablaküveg,és rengeteg ember tolongott idebent, mégis megláttam őt. Benyitott, gesztenyebarna hajfürtjei rakoncátlanul a vizes arcba hullottak,  ő pedig egy könnyed, de mégis kissé suta mozdulattal a füle mögé simintotta azokat. Rövid derékig érő sötétkék szövetkabátot  és egy egyszerű farmert viselt. Úgy nézett ki, mint egy főiskolás diák, aki eltéved. Picit lerázta magáról az esőcseppeket, majd óvatosan körülnézett, végül elindult ő is Melissa felé, ahol az összes többi fiatal várakozott. Azt hittem nem bírok uralkodni magamon, de ledermedtem, és mozdulni sem tudtam a látványától, régi emlékeket tépett fel bennem.

Melissa ekkor felém irányította az elsőjelentkezőt, és rögtön arra gondoltam: itt az idő!-majd elmosolyodtam,kezet ráztam az ifjú hölggyel, aki lelkesen taglalni kezdte, miért is őt kellene választanom. Hallgattam a fiatalokat, ahogy reményteljesen, pattanásig feszülten ecsetelték a legjobb tulajdonságaikat, azt remélve, hogy az állást elnyerik. Fogalmunk sem volt, hogy esélytelenek, a döntés már hónapokal ezelőtt megszületett. Míg a fiatalokat interjúztattam, lopva volt időm kicsit jobban megfigyelnem őt, ahogy a természet tudományi könyvek polcai mellett csendben üldögélt a sorára várva. Éppen egy fiatal kölyök taglalta velem szemben az erényeit, én pedig mindeközben őt lesetem titokban,amikor hirtelen felnézett, pontosabban egyenesen rám nézett. Átható tekintete olyan melegséget árasztott, hogy azonnal elmosolyodtam, amit a velem szemben ülö fiatalember valószínűleg pozitív értékelésként vette,mert hatalmas fogsorvillantós mosollyal vissza mosolygott rám. Sokáig tartott,amíg végre újra úrrá lettem önmagamon,és a fiúra tudtam koncentrálni. Ő utána még két fiatal lányhoz volt szerencsém, míg végre, szemtől szembe kerültünk, ő következett. Határozottan elém állt és a kezét nyújtotta felém, majd bemutatkozott azon a kedves, igencsak markáns hangján:

- Jeremy Adison, üdvözlöm-majd fínoman visszahúzta a kezét, és helyet foglal velem szemben. a szívem kalapált, és a torkomban dobogott, mire végre kiböktem én is a nevemet.

- Angela  Dunes, örvendek, kérem, foglaljon helyet!- és kezemmel a székre mutattam de már meg is bántam, hiszen Jeremy már rég leült. Láttam az arcán, hogy ettől ő is egy picit zavarba jött, de legalábbis összezavarodott. Úristen, mit gondolhat most rólam? Szedd össze magad,mondtam magamban, ami nehéz volt, mert ekkor kaptam egy újabb adag sármos mosolyt,amitől el is illant a pillanatnyi feszültség. Visszamosolyogtam, és kissé fátyolosan remegő hangon kérdeztem meg tőle:

- Jeremy, kérem, meséljen magáról egy pár szót. Mondja el kérem, miért is Ön lenne az ideális választás?- kérdeztem, majd minden méltóságom összeszedve karba tettem a kezem, és hátradőltem a kényelmes karoszékemben.

1 fejezet 3 rész

Óráknak tűnt, pedig csak röpke percek voltak, de ittam a szavait, mint ahogy a  sivatagban szomjazó issza a vizet. Külső szemlélőnek persze úgy tűnt, a főnök interjúztat egy fiatalember, persze Melissa nagyon jól tudta, hogy sokkal,de sokkal többről szól ez az egész. Jeremyben megvolt egyébként is minden, amire az állás betöltéséhez szükség volt, tehát sem így,sem másképp nem volt ez az állás interjú egy rossz döntés, bár Melissával hosszú-hosszú hónapokat viatkoztunk ezen. Nem feltétlenül észeérvekkel, de végül is meggyőztem őt. Jersey Dunesban mindennek úgy kell történnie, ahogy én szeretném, mert mindennek oka van.

Jeremy nem volt egy beszédes típus, így sokszor kellett köznekérdeznem, vagy éppen elindítanom egy témát, hogy folytassa a mondanivalóját, nem akaródzott még elengednem, de a láttam Melissát a háta mögött, aki fínoman jelzett, itt az idő, hogy befejezzem. Megvártam míg befejezte a mondatát, még egy picit elidőztem azzal, hogy szemügyre vettem az arcán a kis gödröcskéket, amikor beszél, sokkal jobban kirajzolódik, és csak arra tudtam gondolni, mennyire nagyon szeretném még egyszer megérinteni őt. Hamarosan ez is bekövetkezett, ugyanis amint befejezte a kis monológját, megköszöntem neki az részvételt, és egy ismételt kézfogás keretében elbúcsúztunk. Melissa rögtön odasietett hozzá, és felvette az adatait, noha nem mintha létezett volna olyan információ, amit ne tudott volna róla. A sorban következő fiatalember közelebb lépett az asztalomhoz, és illedelmesen megkérdezte, hogy jöhet-e. Elnézést kértem tőle, majd közöltem pár perc szünetet kérnék, azonnal jövök, és elsétáltam a könyvesorok között az ablakhoz, onnan figyeltem a távozó Jeremyt. A börömön éreztem az érintését, és az illatát, ami körül lengte az egész termet. Betöltötte a fejemet, és megrészegített. Elképesztően vonzott az a gondolat, hogy akár oda is sétálhatnék, és újra hozzá szólhatnék, persze ettől sokkal nagyobb önuralommal rendelkeztem. Így továbbra is csak az ablakban álldogáltam, és a sűrű esőcseppeken keresztül hosszasan bámultam az eltűnő sziluettjét.

Érzetem, hogy Melissa engem néz a hátam mögött, útálta, de azt is tudta, hogy tudom, ha valaki engem néz. Megszólalt, halkan és nyugodt hangon.

:-Remélem tudod, hogy ma eszméletlenül bolond vagy! Szedd össze magad, még nincs itt az ideje annak, hogy romantikus tiniként ömledezz! Dolgod van, és én sem érek rá! Befejezem ezeket itt, menj haza, és majd beszélünk még. Szükséged van a pihenésre, és lassan sötétedik, nem szeretem, ha a sötétben vezetsz. Menj! :-tette hozzá még a nyomatékosság kedvéért mégegyszer, majd a vállamra tette a kezét, kissé megszorította,majd finoman lecsúszott a keze róla és elindult az iroasztalom irányába.

Az eső lankadatlanul ömlött odakint, próbáltam az elmosodott üvegen keresztül meglátni őt, de ez lehetetlen volt. Kissé szomorúan megfordultam, és a raktárba mentem, összeszedtem az holmimat, persze nem kis időbe telt,amíg megtaláltam a kocsikulcsot, de végül az is meglett. Visszanézetem Melissára, aki mosolyogva válaszolt épp egy kérdésre,amit egy újabb búzgó jelölt tett fel, megfordultam és kimentem a hátsó ajtón. Nem nyitottam ki az ernyőm, szerettem az esőt, és azt is,ahogy a hűvös víz lefolyt az arcomon. Azt hiszem szükségem is volt,hogy kissé lehűtsön. A kocsim pár lépésre volt csak a hátsó ajtótól, mégis szinte csurom vizes lett a dzsekim, amire odaértem. Újabb kulcsvadászat, édes Istenem, hogy lehet valamit eltüntetni két perc alatt, Hallaluja,megvan, majd kinyitottam és beszáltam.

Kis fészkelődés, táska lerak, kulcs az indítóba, rádió bekapcsol, valami kellemes hangú fiatal lány énekelt,és alatta valami pop zene szólt. Nem tudom ki, de tetszett, úgy hagytam. Letöröltem az arcomról a vizet, levettem a dzsekim, sóhajtottam egy nagyot, majd elindultam haza. Jersey Dunes körülbelül egy órányira van Point Plesanttól. New Jersey legszebb partja,nyugodt és békés környék, tipikus hétvégi paradicsom, családi kirándulásokra tökéletes választás. Persze sok a romantikus pár is,akik csak egy kis időt szeretnének együtt tölteni, a világ eme csodás paradicsomában. Imádtam, mindig is imádtam, és soha nem mennék el sehová innen.

 Ez ahely az otthonom, az életem része. Az utakat kívülről ismerem, az összes buckát vagy kanyart betéve tudom, és sötétben is hazatalánék. Esett, szakadatlan, és igazán olyan volt, mintha dézsából öntenék és persze soha nem akarna elállni. A dalt dúdolgattam,amit a csajszika énekelt az imént, nem mintha anyira megragadott volna, csak a fülemben maradt. Eszembe jutott, hogy nálam van a kedvenc cd-m, persze az is valahol a táskám aljában. Franc, suttogtam, vajon ki tudom bányászni? Fél kézzel a kormányt fogtam, a másik kezem könyékig a táskámban, közben fel-fel pislantok az útra, de javarészt a táskámban túrok, amikor hirtelen egy árnyat látok magam előtt az úton, a szakadó esőben, őrületesen megijedtem.

A kocsi csikorogva farolt ki az útszélére, ahogy izomból beletapostam a fékbe,ami persze egy emeletes baromság volt. Kicsúsztam, és elveszítettem az uralmam a volán fölött, rémülten rángattam vissza a helyes irányba,de mintha csak azért is minden ellenkezőleg működne, sehogy sem tudtam az úton maradni. Lesodródtam, és az árokba hajtottam..

A csattanást még hallottam,de utána csend, mindent átölelő csend következett. Az kocsi ajtaja beszorult, ugyanúgy,mint a jobb karom, amivel a táskámban kotorásztam. Az eső ömlött befelé a betört szélvédön, pont az arcomba, a hideg víz kijózanított és megpróbáltam kiszabadítani a karom. Fájt, de nem volt elviselhetetlen, csak az járt a fejemben, mi az ördög volt az úton, és hogy jutok ki innen?

 Visszanyomtam a műszerfalat a motorház felé és sikerült a karom kihúzni az ülés és a kalaptartó közül, csúnyán lehorzsolódott a bőr és vérzett is. Az ajtó felé fordultam, és megpróbáltam újra kinyitni,nem ment, ekkor iszonyat erővel belerúgtam, aki leszakította az ajtót, és méterekkel a kocsi melett landolt. A fák visszaverték a csattanást,majd újra csend borult a környékre. Már ideges voltam, és dühös is. Mi az ördög volt az? Kikászálódtam a kocsiból, az eső lemosta a vért a karomról, én pedig rátekertem a sálamat, ami már így is úgy is tiszta víz volt. Körülnéztem, de alig láttam valamit a sötétben, bár ez javarészt az eső miatt volt, javarészt,mert távol voltam a főúttól, és a villanypóznáktól.

Sötét volt, és még mindig szakadt az eső, a homokos talajba belesülyedt a papucsom, és iszonyat nehezen tudtam csak vissza mászni az útra. Többször is elestem, a kezem mocskos volt,sáros, és fájt még mindig a sérüléstől, de végre az úton voltam. Visszanéztem az árokba, a kocsim félig felborulva, a motorháztetőt felgyűrte a fa, amibe belecsapódtam,és füstölgött.

Ekkor éreztem meg, hogy valaki figyel, éreztem,ahogy figyelt,és hallottam, hogy irtózatosan hangosan dobog a szíve,mint egy agárnak a versenyfutás után. Megfordultam, és a sötében, a zuhogó esőben ott állt az árnyékban egy alak. Hunyorogtam,és próbáltam kivenni, ki az,ismerem-e. Az illető megsürgetve a lépteit közeleb jött hozzám, és hangosan rámkiálltott:

- Asszonyom, jól van? Megsérült? Segíthetek? Már hívtam a mentősket és a rendőröket, ne aggódjon,minden rendben lesz!-mondta,és továbbra is rohant felém..Ekkor megéreztem az illatát,az eső elnyomta a szagokat, de most olyan érzést volt,mintha mellbe vágtak volna. Ismerős illat, az otthon, a félelem és a múlt egy részének illata. Megtorpant ő is, hosszan elidőzött a tekintete az arcomon ahogy rám nézett, ekkor már számomra is tisztán kivehető volt az arca, amint ördögien rámmosolygott.

- Emily..Drága Emily, tudtam, hogy egyszer újra találkozunk...

1 fejezet 4 rész

A döbbeneten túl, amit Daniel látványa nyújtott számomra, csak az járt a fejemben, hogy vajon mit keres egy ilyen kis porfészekben,az Isten hárta mögött. Irónikus,hiszen anno idejövetelemkor én is azért választottam ezt az unalmas,kispolgári városkát,mert valóban nincs szem előtt.Csendes, családias közösségek, rendes, jóravaló emberek élnek itt.

Daniel, újra az életemben, könyörgök, ne, ennek most nincs itt az ideje. Mindig tudtam, hogy valahol, valamikor fel fog bukkani és számítottam is rá, de nem most. Nem alkalmas, ezt valahogy el kell rendeznem. Próbáltam nem gondolni sem rá,sem arra, hogy mi folyik körülöttem, de tudomásul vettem, egy gonddal jelenleg több van.

-Gond? Ennyit jelentek neked Emily? Egy megoldandó problémát? Kérlek! Kérlek, ne légy ennyire szentimentális,még a végén én is elérzékenyülök. -majd irónikus hangon folytatta-Oh kérlek! Üljünk be valahová,és beszéljük ezt meg.Jaaaaa persze, az autód romokban az árokban.-ismét egy démoni vigyor,lassan felrobbantam az idegességtől,de ő csak folytatta-Segíthetek, vagy csak tünjek el,ahogy te tetted..? Gyerünk Emily, mondj valamit!-a monológja után egy valóban sátáni kacaj következett, majd újra csend,aminek meglehetősen örültem. Vettem egy mély lélegzetet, és megpróbáltam megoldani a hirtelen kialakult helyzetet.

-Daniel, őszinte leszek, a legkevésbé sem örülök, hogy látlak, és jelenleg még csak abban a pozicióban sem vagyok, hogy elbeszélgessünk, de egyvalamit elmondhatok neked, én innen nem megyek sehová, és ha valóban egy kis bájcsevejre vágysz, holnap délben a kávézóban leszek,most pedig tűnj el kérlek-a távolban már hallottam a szirénázó mentőautót,nem szerettem volna még többet magyarázkodni ma este-kérlek,menj!-mondtam, és őszintén reméltem, Daniel megérti, és nem okoz még nagyobb galibát,mint amibe egyébként is belekavarodtam. A férfi lehajtotta a fejét, halk hümmögés és a távolban sziránázó mentő hallatszott, majd pont amilyen hirtelen feltűnt az úton a baleset előtt, éppolyan gyorsan el is tűnt,mintha csak egy rémálom, vagy vízió lett volna.

Ziháltam, és a szemembe folyott az esővíz, éreztem, hogy minden megváltozott, és átengedtem magam az emberi érzéseknek,zokokni kezdtem,hangosan és  fájdalmasan. Még órák múlva is sirdogáltam a kórház ügyeleti szobáján, ahol a hajnal narancsszínűre festette be az egyébként hófehér szoba falat, de éreztem a bőrömön a melegét és feltöltődtem tőle,lassan kezdett kirajzolódni mihez fogok kezdeni. Igen, véghez tudom vinni, az ilyesmikben nagyon jó vagyok. Melissát hívtam, majd próbáltam rendbeszedni magam annyira, hogy haza tudjak menni a jelenlegi öltözetemben,de mit is vacakolok ezzel,kit érdekel,milyen a ruhám,áá kezdek szétesni!

Óráknak tűnt az út hazafelé, áldás mormoltam magamban, amiért Melissa nem kérdezősködött túl sokat. Volt időm, egy kicsit magamhoz térni, elrendezni a gondolataimat. Megfogalmazódott magamban, hogy hogyan tovább, de tudtam, először Melissával kell tisztáznom néhány dolgot, és félek, ez sokkoló lesz.A kocsifeljárónál lassított, majd megállt a ház előtt. Sóhajtott egy nagyot,rámnézett, és kinyitotta a Mustang ajtaját és kiszállt. Megkerülte az autót, és ajtót nyitott nekem, eleresztett el halovány mosolyt, de az arcáról a rémületet és a félelmet olvatam le.

A karját nyújtotta felém, mint a lábadozó betegeknek, el is fogadtam, de csak azért, hogy ennyivel is kevesebb legyen a bonyodalom. A nappaliba kísért, és leült velem szemben. Azt hiszem érezte, hogy valami fontosat szeretnék neki mondani. Nehéz volt belekezdenem, sőt, valahogy nem találtam a szavakat sem,de belevágtam.

:-Melissa, mondanom kell valamit.Tudom, hogy észrevettél....-kis szünet kövtkezett,kerestem a megfelelő szavakat,majd folytattam-..dolgokat. Tudom,hogy kíváncsi vagy, érzem, hogy félsz, de tudnod kell,nincs mitől. Hoszzú évek ótaélsz velem, mégsem kérdezősködtél semmiről, soha. Az ok, ami arra késztet, hogy éppen ma mondjak el dolgokat neked az az, hogy feltűnk valaki a múltamból.-itt vettem egy nagy lélegzetet és közben Melissa arcát és a gondolatait fürkésztem. Rémült? Kíváncsi? Mégis mit érez? De csak átható nyugodtságot tapasztaltam némi kiváncsisággal fűszerezve. Folytattam a mondanivalóm.

:-Rengeteg olyan dolgot megéltünk, amit mások soha, jót is, rosszat is. Mindvégig velem voltl,hűséges és odaadó barát, sőt több is annál, a nővéremnek tekintelek.-újabb nagy sóhaj és levegővétel.:-Ammit most mondani fogok, alapjaiban fogja megváltoztni az életed, és félek, hogy nem is igazán fogod megérteni, de kérlek,légy nyitott. Talán úgy kicsit könyebb lesz.-vettem egy utolsó nagy levegőt,mielőtt lerántom a leplet az igazság előtt,majd kiböketem.

:-Én nem vagyok, olyan,mint te. Az igazság az,hogy mégcsak nem is vagyok igazán.....ember. Angyal vagyok, a bukottak közül. Évezredek óta élek köztetek, és bár tudom, hogy ez mind őrültségnek hangzik, de be tudom bizonyítani neked.-befejeztem a mondatom,várnom nem is kellett Melissa reakciójára,az őrület elkezdődött. Már a mondatom közepén éreztem, milyen hevesen ver a szíve,és láttam a rémületet és a megrökönyödést az arcán. De most, elképesztő volt. Feugrot a kanapéról, és hátrált, majd próbált valamit kinyögni, miközben a kezeivel vadul hadonászott, de csak artikulátlan gurgulászó hangok jöttek ki a torkán. Ekkor felsikított és rettenetesen rémült arccal kirohant a kertbe.

Hallottam, hogy lerogyott a fűbe, és magában motyogta az imént hallottakat. A szíve úgy vert, akár egy versenylóé, hatalmasakat sóhajtozott és furcsán kapkodta a levegőt. Komolyan kezdtem aggódni miatta, de nem mentem utána. Tapasztalatból tudom, az embereknek idő kell, hogy az ilyen, hitüket alapjaiban megrengető információt magukba tudják fogadni,feldolgozni. Hallottam ahogy Melissa felállt a vizes fűböl, fel s alá járkált a kertben és szüntelenül maga elé motyorgott. Kinéztem az ablakon, a dáliák és a levendula kert közötti szürke kis kertipad előtt toporgot, kezeit tördelte, néha a kócos vörös fürtjeibe túrt, néha csak a tenyerébe temette az arcát és sírt. Az eső már rég elállt,és csodálatosan élettel telivé varázsolta az egyébként is pompásan zöldellő kertünket. Elidőztem azzal, hogy megcsodáljam a virágainkat, miközben arra vártam,hogy a felzaklatott Melissa megnyugodjon. Egy pár perccel ezelőtt láttam, hogy leült a kerti padra és úgy gondoltam, itt az idő, hogy folytassuk a beszélgetést.

Átsétáltam a nappalin, majd kiléptem a kertbe és elindultam felé. A lány ,mint akit áramütés ért, felpattant és rámkiáltott egy számomra eddig ismeretlen hangtónusban. Leginkább a rémült,kétségbeesett és a fenyegető keverékére hasonlított.

:-Állj meg, ot ahol vagy!! Nem viccelek, ne gyere közelebb!!-kiáltotta és a nyomatékosság kedvéért kezeit maga elé tartotta elutasítólag.

Megálltam,hosszan néztük egymást szótlanul, majd elmosolyodtam és így folytattam.

:-Nincs okod félni tőlem. Idestova  négy éve élsz velem, és soha de soha nem ártottam neked, és nem is áll szándékomban.-lassan a lehető legnyugodtabb hangnememben folytattam.

:-Szeretlek téged, mint a húgomat! Óvtalak, neveltelek és most is csak azért mondom el ezt neked, mert próbállak megvédeni! Kérlek, halgass végig! Kérlek Mel! Bízz bennem-folytattam és a kezem felé nyújtottam.Hallottam, hogy a légzése lassul, a szíve sem vert már olyan eszetlenül, és nem éreztem félelmet többé. Kinyújtotta a kezét felém. Mefogtam a kezét és egymásra néztünk,mélyen, sokatmondóan. Tudta, az élete tényleg megváltozott, de láttam a kétkedést és a bizonytalanságot a tekintetében.

:-Melissa, én nem tudom, mit mondjak most neked. Százszor, ezerszer átéltem ezt, de veled ez más. Nem vagyok halandó ember, de vannak emberi érzéseim,gondolataim, pont úgy,mint neked.

Ekkor olyasmi történt, amire abszolút nem számítottam. Felnevetett. Elkerekedett szemekkel, döbbenet és furcsa talán őrület csillogott a szemében, de csak nevetett, hangosan, sőt egyre hangosabban. Kezdtem azt gondolni elvesztette a józan eszét, és beleőrült abba,amit mondtam. Nem ő lenne az első. Figyeltem őt, ahogy kacag, kezeit kihúzta a tenyeremből és a saját arcába temette. Valóban nem tudtam most mit kellene tennem. Már a könnyek potyogtak a szeméből, olyan hisztérikusan nevetett. Kicsit újra eltávolodott tőlem, elindult tévován a házirányába, hátat fordult nekem, majd megtorpant, és amilyen hirtelen elindult a kacagása, úgy abba is maradt. Dermesztő csend lett, amolyan vihar előtti csend. Megfordult , a szemei még mindig csillogtak a könnycseppektől, de már nem nevetett. Értetlenség, hitetlenség és egy újabb adag rémületet sugárzott felém. Láttam, hogy küzd azzal, hogy sírjon vagy esetleg nevessen.

Egyszempontból teljesen érthető volt számomra ez a fajta hitetlenkedés, hiszen az embereket sokkolja a természetfeletti, a legtöbbje nem csak,hogy nem hisz benne,hanem el is utasítja a létezésünk. Melissával sem volt másképpen. Én továbbra is a kertben álldogáltam, míg ő már majdnem újra bent volt a házban. Látva az évődését, leültem a padra. Vártam, hátha ő szeretne mondani valamit. Nem kellett sokat várnom, amint az eslő sokkhatásokon túl volt, elindult a szóáradat.

:-Gigi..vagyis Angie, egyáltalán ez a neved? Van neked olyanod? Azt hiszem te megőrültél!!Mindenesetre orvosra van szükséged! Talán a baleset okozta, igen,igen csak az lehet...Angyal,hah,te nem vagy normális..Holnapra mit találsz ki? Talán a Szűz Mária vagy épp Cleopátra leszel? KÉPTELENSÉG!-üvöltötte-Ne szórakozz velem..Persze, fura vagy, és a dolgaid,igen sok-sok fura dolgod van, de...de ez nem ,nem.NEM! Egyáltalán honnan jut eszedbe ilyen marhaság..Gigi azt hiszem, komoly gondjaid vannak..Mi a baj veled Angela?-kérdezte majd bizonytalan léptekkel bár, de visszajött hozzám és leült  a padra mellém, nem fogta meg a kezem. Rám nézett ésválaszt várt.

Megkapta.

Felálltam szótlanul, majd a következő pillanatban felfedtem neki azt a tényt, amivel tudtam, hogy minden kétséget kizáróan hinni fog nekem. Felcsapódtak a szárnyaim, melyek csak akkor láthatóak, ha azt én láthatóvá teszem.

Ott álltam vele szemben a kertünkben, ahol millió és egy órát töltöttünk együtt, de most szétnyitott hatalmas hófehér szárnyakkal, a valódi énem megmutatva. Szemi elkerekedtek, a lélegzete is elakadt ,óriásira tátotta a száját és alig halhatóan, de nyögött egy aprót, majd vett egy hatalmas lélegzetet és abban a pillanatban aléltan dőlt el. Még időben odakaptam így nem engedtem, hogy az ájult teste a földre hulljon, a karomba dőlt. Összecsuktam a szárnyaim, majd könnyedén megemeltem az ájult lány testét, és besétáltam karomban Melissával a házunkba.

A nappaliban egy csodásan puha, aranybarna bőr kanapét választott Mel egy évvel ezelőtt, amikor valami fészekrakó ösztöntől hajtva átrendezte a bútorainkat. Erre fektettem le őtkönnyedén, majd  a finom gyapjú takaróval,ami a karfán hevert, betakartam.

Szép napunk van gondoltam. Találkoztam Jeremyvel, Daniel feltűnt a színen és nem utolsó sorban színt vallottam négy év hallgatás után a kis kedvencemnek. Kinéztem az ablakon, csak csodálatosan kék volt az óceán, a hullámok csak finoman nyaldosták a parti fövényt. Szélcsend volt és nyugalom.

1 fejezet 5 rész

Pár óra múlva lemegy a nap, és dolgom van, viszont nem mehetek el sehová,amíg Melissa magához nem tér. Néztem őt, a békésen "alvó" arcát és elgondolkodtam a lehetőségeimen. Talán minden rendben lesz, őszintén hittem ebben. Talán Daniel ahogy jött, úgy el is megy, és békén hagy, megfizettem már, elég drágán mindent neki..Mi dolga lehet itt? Lehet, ez csak egy véletlen egybeesés, hogy ő is itt van. Annyi éven át próbáltam nem rágondolni, elfeledni az elfeledhetetlent, és most egyszerűen itt van. Ugyanolyan,mint rég, sármos, és velejéig gonosz. Gyülöltem őt, ahogy csak gyűlölni lehet valakit. Gondolataimból a magához tért lány zökkentett ki.

Szemei kinyíltak és ürkészően nézett körül, de amint meglátott engem hirtelen mozdulattal felugrott a kanapé sarkába kuporodva. A gyapjútakarót védelmezően maga elé húzta, mint valami áthatolhatatlan pajzsot, ha nem lett volna ennyire kiéleződve a szituáció jót nevettem volna rajta, de erre nem volt időm. Egyetlen szót sem szólt. Itt volt az ideje,hogy én is megszólaljak. Félve a reakciójától,nyugodt hangon szóltam hozzá.

:- Nem kell félned tőlem! Soha, de soha nem bántanálak,képtelen lennék ilyesmire! Őrangyalnak teremtettek, ha ez a megfelelő kifejezés  erre. Létezésem célja, hogy megóvjam, megvédjem a számomra kijelölt embereket. Kérlek, próbálj megnyugodni!-mintha ez olyan egyszerű lenne, gondoltam magamban. Nem mozdultam, az arcrezzenését figyeltem, a lélegzését , nem akartam újra megijeszteni, nem mintha előtte ez lett volna a tervem. A szíve lasabban vert, éreztem a megnyugvást, Melissa lassan feldolgozta a hallotakat. A nap jócskán a horizont alatt vöröslött, meseszerű fényeket sugározva a teraszra. Nagyon, de nagyon fontos lenne, hogy sötétedés előtt elinduljak. Végre Mel megszólalt.

:-Én..... nem is tudom, ez az egész olyan hihetetlen és elképesztő..ismét elhallgatott, csendben üldögélt tovább a takaróját továbbra is szorongatva.

:-Ez régóta van így veled? Mármint úgy értem,nem is tudom hogy értem..Mit kell még tudnom?-hebegte,látszott rajta, hogy még nem szedte össze igazán a gondolatait. Már nem félt! A gyapjútakaró is lassan az ölébe csúszott és engem nézett,választ várva.

:-Mleissa, amit tudnod kell az, hogy szeretlek és nagyon fontos vagy nekem! Minden kérdésedre választ fogok adni, ezt megígérem! Most viszont az ok, amiért ma felfedtem magam, arra késztet hogy elmenjek itthonról, mert valakit meg kell védenem! Tudom, rengeteget kérek azzal, hogy most a türelmedet kérem, de hidd el, ez most élet és halál kérdése!-miközben hozzá beszéltem,végig az arcom fürkészte, hol meglepődést, hol pedig csalódottságot olvastam ki a szemeiből, de már tudtam,minden rendben lesz vele. Felálltam, amitől egy kicsit megrettenve hátrébb dőlt a kanapén, majd ennyit mondtam neki.

:-Maradj itthon, és az ég világon senkinek ne nyiss ajtót!Biztonságban vagy!Vigyázok rád, ahogy eddis tettem.-elfordultam tőle meg sem várva, hogy mondd-e valamit, az emeletre siettem. Átöltöztem rekord idő alatt, borzalmasan aggódtam, hogy még időben odaérjek. A futáshoz használt sötétkék pamut joggingom vettem fel, annak van kapucnija is. A pulóver újjába rejtettem a fémüveg tőrömet. A nap közben lement, én pedig kapkodtam, az idő az ellenségemmé vált. Be sem csuktam a gardróbszoba ajtaját, csak átcsörtettem a szobámon, lerohantam a lépcsőn, egy utolsó pillantást vetettem a még mindig kissé rémült lányra, majd kirohantam a szürkületbe.