Legend's
Of Jersey Dunes
1 fejezet
1 rész
Félelemben élni a
legszörnyűbb dolog. Mindannyian félünk a mától, a holnaptól, a bizonytalantól.
A legszörnyűbb dolog mégis az, ha rádöbbensz arra, hogy nincs esélyed egy másik
életre, mert az a bizonyos másik élet az, amiben élsz. A félelem magányossá tesz,
és a magány mindenki megváltoztat. Persze ez velem sem volt másképpen,mégis úgy
érzem, minden reggel valahogy más, persze új lehetőséget ad. A mai, egy
csodálatos reggel, ezernyi lehetőséggel, rajta hát Emily, vágj bele.
Ilyen és hasonló gondolatok
jártak a fejemben, amíg vártam, hogy a reggeli kávém lefőjjön. Az illata
belengte az egész konyhát, és a frissen örölt kávé illata mindent betöltött,
csodálatos volt. Kicsit tébláboltam, igazándiból nem talátam a helyem, irtó
korán reggel volt, és a pirítóst is odaégetettem egy kicsit. Az apró kék
virágos tányérra dobtam az odakapott pirítóst,amire futtában felkentem egy
kanálnyi vajat, és kezemben a bögre gőzölgő kávémmal kisétáltam a teraszra.
Mindig lenyűgözött az mélykék óceán és a homokdűnék látványa, a fényesen csillogó,
hatalmas, erős, hullámok, rendíthetetlenül törnek előre, majd ahogy a
hullámokról lecsúszó habos tarajuk a homokos partot nyaldossa. Szenzációs
érzés, megnyugtató és egyben felkavaró. Fújt a szél, az illata friss és hűvös,
magában hordozta a megújúlás leheletét. A távolban a homokdűnékben növekedő fű
és a csenevész bokrok össze-vissza hajladoztak. Kicsit aggódtam a léckerítésem
miatt, nem túl biztos tákolmány, ami szintén meg-megmozdult egy-egy nagyobb
fuvallat után. Épp ezen járt az agyam, amikor meghallottam Melissát, ahogy
kibotorkál a szobájából, és a konyhában a kávésbögre után matat. Elmosolyodtam,
majd újra az óceánra néztem, a hullámok még mindig nem adták fel, de nekem
sajnos mennem kellett. Egy utolsó pillantás a végtelenbe nyúló vízre, aztán
besétáltam a konyhába, ahol kis hijján belebotlottam Melissába, aki épp engem
keresett. Kócós vörös fürtjei az arcába hullottak, így elég komikus látványt
nyújtott. A párás, meleg reggel ellenére, egy vastag ütött kopott rózsaszín frotír
köntösben botorkált, amit mókás kis mosolygós mackók díszítettek, ráadásul
ezalatt egy bokáig érő tipikus nagymamás pamuthálóinget viselt. Kereste azt a
biztos helyet, ahol a forró kávéját nyugalomban elcsürcsölheti. Így ment ez már
évek óta. Szótlanul egymásra néztünk, elmosolyodott, majd tovább kavargatta a
gőzölgő illatos fekete nedüt. Reggeli rutin, olyan volt,mint a lélegzetvétel,
természetes és fel sem tűnik. Ma valahogy mégis minden más volt, kellemes
bizsergés járta át a testem, izgatott lettem a gondolattól, hogy valami érdekes
történhet, talán ma valami változás mutatkozik a nyomasztó állandóság felett.
Hónapok óta tudtam, hogy eljön ez a nap, készültem rá, mégsem voltam elég
felkészült. Melissa élvezettel fogyasztotta el a kávét, kissé még mindig
kótyagosan visszabotorkált a szobájába, a napi programjainkról motyogott menet
közben valamit, egy egészen fura torokhangon,amiből nem túl sokat értettem,
viszont ismét megmosolyogtatott. Ez a reggeli kómás látvány mindig mosolyt
csalt az arcomra, és végiggondoltam mi is az, ami előttünk áll. Megpróbáltam
felkészülni rá, és lassan én is a szobámba ballagtam, mert az idő az bizony
rohant, és bár ez általában nem érdekelt, de a mai nap különleges volt.
1 fejezet
2 rész
A jelöltek izgatottan
mászkáltak fel s alá a könyvesbolt előtt. Hol a kirakat üvegén keresztül
próbáltak belesekedni, hol egy-egy bátrabb delikvens rápróbált az
ajtókilincsre,mintha az előző huszonhatodik próbálkozás után,most ez
varázsütésre talán meg is nyílna. Az esővíz apró gyöngycseppekként gurult le az
ablaküvegen.Idebentről is érezni lehetett az illatát, friss és erőt adó érzés.
Melissa rám nézett, majd az ajtó felé indult, ott még egy pillanatig habozott,
újra rám nézett, mint aki megerősítésre vár, bólintottam, ő pedig ajtót
nyitott. A fiatalok izgatottan beözönlöttek ,és kíváncsi tekintetük
körbepásztázta a helyiséget. felmérték a terepet, majd amint Melissa elmondta
az instrukciókat, felsorakoztak libasorban. Én a távolból figyeltem az
eseményeket, de közel sem nyugodtan. A szívem, úgy éreztem, hogy majd kiugrik a
helyéről, mégis próbáltam higgadtnak látszani.
Ekkor megláttam Őt. Bár az
eső miatt homályos volt az ablaküveg,és rengeteg ember tolongott idebent, mégis
megláttam őt. Benyitott, gesztenyebarna hajfürtjei rakoncátlanul a vizes arcba
hullottak, ő pedig egy könnyed, de mégis
kissé suta mozdulattal a füle mögé simintotta azokat. Rövid derékig érő
sötétkék szövetkabátot és egy egyszerű
farmert viselt. Úgy nézett ki, mint egy főiskolás diák, aki eltéved. Picit
lerázta magáról az esőcseppeket, majd óvatosan körülnézett, végül elindult ő is
Melissa felé, ahol az összes többi fiatal várakozott. Azt hittem nem bírok
uralkodni magamon, de ledermedtem, és mozdulni sem tudtam a látványától, régi
emlékeket tépett fel bennem.
Melissa ekkor felém
irányította az elsőjelentkezőt, és rögtön arra gondoltam: itt az idő!-majd
elmosolyodtam,kezet ráztam az ifjú hölggyel, aki lelkesen taglalni kezdte,
miért is őt kellene választanom. Hallgattam a fiatalokat, ahogy reményteljesen,
pattanásig feszülten ecsetelték a legjobb tulajdonságaikat, azt remélve, hogy
az állást elnyerik. Fogalmunk sem volt, hogy esélytelenek, a döntés már
hónapokal ezelőtt megszületett. Míg a fiatalokat interjúztattam, lopva volt időm
kicsit jobban megfigyelnem őt, ahogy a természet tudományi könyvek polcai
mellett csendben üldögélt a sorára várva. Éppen egy fiatal kölyök taglalta
velem szemben az erényeit, én pedig mindeközben őt lesetem titokban,amikor
hirtelen felnézett, pontosabban egyenesen rám nézett. Átható tekintete olyan
melegséget árasztott, hogy azonnal elmosolyodtam, amit a velem szemben ülö
fiatalember valószínűleg pozitív értékelésként vette,mert hatalmas
fogsorvillantós mosollyal vissza mosolygott rám. Sokáig tartott,amíg végre újra
úrrá lettem önmagamon,és a fiúra tudtam koncentrálni. Ő utána még két fiatal
lányhoz volt szerencsém, míg végre, szemtől szembe kerültünk, ő következett.
Határozottan elém állt és a kezét nyújtotta felém, majd bemutatkozott azon a
kedves, igencsak markáns hangján:
- Jeremy Adison,
üdvözlöm-majd fínoman visszahúzta a kezét, és helyet foglal velem szemben. a
szívem kalapált, és a torkomban dobogott, mire végre kiböktem én is a nevemet.
- Angela Dunes, örvendek, kérem, foglaljon helyet!- és kezemmel
a székre mutattam de már meg is bántam, hiszen Jeremy már rég leült. Láttam az
arcán, hogy ettől ő is egy picit zavarba jött, de legalábbis összezavarodott.
Úristen, mit gondolhat most rólam? Szedd össze magad,mondtam magamban, ami
nehéz volt, mert ekkor kaptam egy újabb adag sármos mosolyt,amitől el is illant
a pillanatnyi feszültség. Visszamosolyogtam, és kissé fátyolosan remegő hangon
kérdeztem meg tőle:
- Jeremy, kérem, meséljen
magáról egy pár szót. Mondja el kérem, miért is Ön lenne az ideális választás?-
kérdeztem, majd minden méltóságom összeszedve karba tettem a kezem, és
hátradőltem a kényelmes karoszékemben.
1 fejezet
3 rész
Óráknak tűnt, pedig csak
röpke percek voltak, de ittam a szavait, mint ahogy a sivatagban szomjazó issza a vizet. Külső
szemlélőnek persze úgy tűnt, a főnök interjúztat egy fiatalember, persze
Melissa nagyon jól tudta, hogy sokkal,de sokkal többről szól ez az egész.
Jeremyben megvolt egyébként is minden, amire az állás betöltéséhez szükség
volt, tehát sem így,sem másképp nem volt ez az állás interjú egy rossz döntés,
bár Melissával hosszú-hosszú hónapokat viatkoztunk ezen. Nem feltétlenül
észeérvekkel, de végül is meggyőztem őt. Jersey Dunesban mindennek úgy kell
történnie, ahogy én szeretném, mert mindennek oka van.
Jeremy nem volt egy
beszédes típus, így sokszor kellett köznekérdeznem, vagy éppen elindítanom egy
témát, hogy folytassa a mondanivalóját, nem akaródzott még elengednem, de a
láttam Melissát a háta mögött, aki fínoman jelzett, itt az idő, hogy
befejezzem. Megvártam míg befejezte a mondatát, még egy picit elidőztem azzal,
hogy szemügyre vettem az arcán a kis gödröcskéket, amikor beszél, sokkal jobban
kirajzolódik, és csak arra tudtam gondolni, mennyire nagyon szeretném még
egyszer megérinteni őt. Hamarosan ez is bekövetkezett, ugyanis amint befejezte
a kis monológját, megköszöntem neki az részvételt, és egy ismételt kézfogás
keretében elbúcsúztunk. Melissa rögtön odasietett hozzá, és felvette az
adatait, noha nem mintha létezett volna olyan információ, amit ne tudott volna
róla. A sorban következő fiatalember közelebb lépett az asztalomhoz, és
illedelmesen megkérdezte, hogy jöhet-e. Elnézést kértem tőle, majd közöltem pár
perc szünetet kérnék, azonnal jövök, és elsétáltam a könyvesorok között az
ablakhoz, onnan figyeltem a távozó Jeremyt. A börömön éreztem az érintését, és
az illatát, ami körül lengte az egész termet. Betöltötte a fejemet, és
megrészegített. Elképesztően vonzott az a gondolat, hogy akár oda is
sétálhatnék, és újra hozzá szólhatnék, persze ettől sokkal nagyobb önuralommal
rendelkeztem. Így továbbra is csak az ablakban álldogáltam, és a sűrű
esőcseppeken keresztül hosszasan bámultam az eltűnő sziluettjét.
Érzetem, hogy Melissa engem
néz a hátam mögött, útálta, de azt is tudta, hogy tudom, ha valaki engem néz.
Megszólalt, halkan és nyugodt hangon.
:-Remélem tudod, hogy ma
eszméletlenül bolond vagy! Szedd össze magad, még nincs itt az ideje annak,
hogy romantikus tiniként ömledezz! Dolgod van, és én sem érek rá! Befejezem
ezeket itt, menj haza, és majd beszélünk még. Szükséged van a pihenésre, és
lassan sötétedik, nem szeretem, ha a sötétben vezetsz. Menj! :-tette hozzá még
a nyomatékosság kedvéért mégegyszer, majd a vállamra tette a kezét, kissé
megszorította,majd finoman lecsúszott a keze róla és elindult az iroasztalom
irányába.
Az eső lankadatlanul ömlött
odakint, próbáltam az elmosodott üvegen keresztül meglátni őt, de ez lehetetlen
volt. Kissé szomorúan megfordultam, és a raktárba mentem, összeszedtem az
holmimat, persze nem kis időbe telt,amíg megtaláltam a kocsikulcsot, de végül
az is meglett. Visszanézetem Melissára, aki mosolyogva válaszolt épp egy
kérdésre,amit egy újabb búzgó jelölt tett fel, megfordultam és kimentem a hátsó
ajtón. Nem nyitottam ki az ernyőm, szerettem az esőt, és azt is,ahogy a hűvös
víz lefolyt az arcomon. Azt hiszem szükségem is volt,hogy kissé lehűtsön. A
kocsim pár lépésre volt csak a hátsó ajtótól, mégis szinte csurom vizes lett a
dzsekim, amire odaértem. Újabb kulcsvadászat, édes Istenem, hogy lehet valamit
eltüntetni két perc alatt, Hallaluja,megvan, majd kinyitottam és beszáltam.
Kis fészkelődés, táska
lerak, kulcs az indítóba, rádió bekapcsol, valami kellemes hangú fiatal lány
énekelt,és alatta valami pop zene szólt. Nem tudom ki, de tetszett, úgy
hagytam. Letöröltem az arcomról a vizet, levettem a dzsekim, sóhajtottam egy
nagyot, majd elindultam haza. Jersey Dunes körülbelül egy órányira van Point
Plesanttól. New Jersey legszebb partja,nyugodt és békés környék, tipikus
hétvégi paradicsom, családi kirándulásokra tökéletes választás. Persze sok a
romantikus pár is,akik csak egy kis időt szeretnének együtt tölteni, a világ
eme csodás paradicsomában. Imádtam, mindig is imádtam, és soha nem mennék el
sehová innen.
Ez ahely az otthonom, az életem része. Az
utakat kívülről ismerem, az összes buckát vagy kanyart betéve tudom, és
sötétben is hazatalánék. Esett, szakadatlan, és igazán olyan volt, mintha
dézsából öntenék és persze soha nem akarna elállni. A dalt dúdolgattam,amit a
csajszika énekelt az imént, nem mintha anyira megragadott volna, csak a
fülemben maradt. Eszembe jutott, hogy nálam van a kedvenc cd-m, persze az is
valahol a táskám aljában. Franc, suttogtam, vajon ki tudom bányászni? Fél
kézzel a kormányt fogtam, a másik kezem könyékig a táskámban, közben fel-fel
pislantok az útra, de javarészt a táskámban túrok, amikor hirtelen egy árnyat
látok magam előtt az úton, a szakadó esőben, őrületesen megijedtem.
A kocsi
csikorogva farolt ki az útszélére, ahogy izomból beletapostam a fékbe,ami
persze egy emeletes baromság volt. Kicsúsztam, és elveszítettem az uralmam a
volán fölött, rémülten rángattam vissza a helyes irányba,de mintha csak azért is
minden ellenkezőleg működne, sehogy sem tudtam az úton maradni. Lesodródtam, és
az árokba hajtottam..
A
csattanást még hallottam,de utána csend, mindent átölelő csend következett. Az
kocsi ajtaja beszorult, ugyanúgy,mint a jobb karom, amivel a táskámban
kotorásztam. Az eső ömlött befelé a betört szélvédön, pont az arcomba, a hideg
víz kijózanított és megpróbáltam kiszabadítani a karom. Fájt, de nem volt
elviselhetetlen, csak az járt a fejemben, mi az ördög volt az úton, és hogy
jutok ki innen?
Visszanyomtam a műszerfalat a motorház felé és
sikerült a karom kihúzni az ülés és a kalaptartó közül, csúnyán lehorzsolódott
a bőr és vérzett is. Az ajtó felé fordultam, és megpróbáltam újra kinyitni,nem
ment, ekkor iszonyat erővel belerúgtam, aki leszakította az ajtót, és
méterekkel a kocsi melett landolt. A fák visszaverték a csattanást,majd újra
csend borult a környékre. Már ideges voltam, és dühös is. Mi az ördög volt az?
Kikászálódtam a kocsiból, az eső lemosta a vért a karomról, én pedig rátekertem
a sálamat, ami már így is úgy is tiszta víz volt. Körülnéztem, de alig láttam
valamit a sötétben, bár ez javarészt az eső miatt volt, javarészt,mert távol
voltam a főúttól, és a villanypóznáktól.
Sötét
volt, és még mindig szakadt az eső, a homokos talajba belesülyedt a papucsom,
és iszonyat nehezen tudtam csak vissza mászni az útra. Többször is elestem, a
kezem mocskos volt,sáros, és fájt még mindig a sérüléstől, de végre az úton
voltam. Visszanéztem az árokba, a kocsim félig felborulva, a motorháztetőt
felgyűrte a fa, amibe belecsapódtam,és füstölgött.
Ekkor
éreztem meg, hogy valaki figyel, éreztem,ahogy figyelt,és hallottam, hogy
irtózatosan hangosan dobog a szíve,mint egy agárnak a versenyfutás után.
Megfordultam, és a sötében, a zuhogó esőben ott állt az árnyékban egy alak.
Hunyorogtam,és próbáltam kivenni, ki az,ismerem-e. Az illető megsürgetve a
lépteit közeleb jött hozzám, és hangosan rámkiálltott:
- Asszonyom, jól van?
Megsérült? Segíthetek? Már hívtam a mentősket és a rendőröket, ne
aggódjon,minden rendben lesz!-mondta,és továbbra is rohant felém..Ekkor
megéreztem az illatát,az eső elnyomta a szagokat, de most olyan érzést
volt,mintha mellbe vágtak volna. Ismerős illat, az otthon, a félelem és a múlt
egy részének illata. Megtorpant ő is, hosszan elidőzött a tekintete az arcomon
ahogy rám nézett, ekkor már számomra is tisztán kivehető volt az arca, amint
ördögien rámmosolygott.
- Emily..Drága Emily, tudtam,
hogy egyszer újra találkozunk...
1 fejezet
4 rész
A döbbeneten túl, amit
Daniel látványa nyújtott számomra, csak az járt a fejemben, hogy vajon mit
keres egy ilyen kis porfészekben,az Isten hárta mögött. Irónikus,hiszen anno
idejövetelemkor én is azért választottam ezt az unalmas,kispolgári
városkát,mert valóban nincs szem előtt.Csendes, családias közösségek, rendes,
jóravaló emberek élnek itt.
Daniel, újra az életemben,
könyörgök, ne, ennek most nincs itt az ideje. Mindig tudtam, hogy valahol,
valamikor fel fog bukkani és számítottam is rá, de nem most. Nem alkalmas, ezt
valahogy el kell rendeznem. Próbáltam nem gondolni sem rá,sem arra, hogy mi
folyik körülöttem, de tudomásul vettem, egy gonddal jelenleg több van.
-Gond? Ennyit jelentek
neked Emily? Egy megoldandó problémát? Kérlek! Kérlek, ne légy ennyire
szentimentális,még a végén én is elérzékenyülök. -majd irónikus hangon
folytatta-Oh kérlek! Üljünk be valahová,és beszéljük ezt meg.Jaaaaa persze, az
autód romokban az árokban.-ismét egy démoni vigyor,lassan felrobbantam az
idegességtől,de ő csak folytatta-Segíthetek, vagy csak tünjek el,ahogy te tetted..?
Gyerünk Emily, mondj valamit!-a monológja után egy valóban sátáni kacaj
következett, majd újra csend,aminek meglehetősen örültem. Vettem egy mély
lélegzetet, és megpróbáltam megoldani a hirtelen kialakult helyzetet.
-Daniel, őszinte leszek, a
legkevésbé sem örülök, hogy látlak, és jelenleg még csak abban a pozicióban sem
vagyok, hogy elbeszélgessünk, de egyvalamit elmondhatok neked, én innen nem megyek
sehová, és ha valóban egy kis bájcsevejre vágysz, holnap délben a kávézóban
leszek,most pedig tűnj el kérlek-a távolban már hallottam a szirénázó
mentőautót,nem szerettem volna még többet magyarázkodni ma
este-kérlek,menj!-mondtam, és őszintén reméltem, Daniel megérti, és nem okoz
még nagyobb galibát,mint amibe egyébként is belekavarodtam. A férfi lehajtotta
a fejét, halk hümmögés és a távolban sziránázó mentő hallatszott, majd pont
amilyen hirtelen feltűnt az úton a baleset előtt, éppolyan gyorsan el is
tűnt,mintha csak egy rémálom, vagy vízió lett volna.
Ziháltam, és a szemembe
folyott az esővíz, éreztem, hogy minden megváltozott, és átengedtem magam az
emberi érzéseknek,zokokni kezdtem,hangosan és fájdalmasan. Még órák múlva is sirdogáltam a
kórház ügyeleti szobáján, ahol a hajnal narancsszínűre festette be az egyébként
hófehér szoba falat, de éreztem a bőrömön a melegét és feltöltődtem tőle,lassan
kezdett kirajzolódni mihez fogok kezdeni. Igen, véghez tudom vinni, az
ilyesmikben nagyon jó vagyok. Melissát hívtam, majd próbáltam rendbeszedni
magam annyira, hogy haza tudjak menni a jelenlegi öltözetemben,de mit is
vacakolok ezzel,kit érdekel,milyen a ruhám,áá kezdek szétesni!
Óráknak tűnt az út
hazafelé, áldás mormoltam magamban, amiért Melissa nem kérdezősködött túl
sokat. Volt időm, egy kicsit magamhoz térni, elrendezni a gondolataimat.
Megfogalmazódott magamban, hogy hogyan tovább, de tudtam, először Melissával
kell tisztáznom néhány dolgot, és félek, ez sokkoló lesz.A kocsifeljárónál
lassított, majd megállt a ház előtt. Sóhajtott egy nagyot,rámnézett, és
kinyitotta a Mustang ajtaját és kiszállt. Megkerülte az autót, és ajtót nyitott
nekem, eleresztett el halovány mosolyt, de az arcáról a rémületet és a félelmet
olvatam le.
A karját nyújtotta felém,
mint a lábadozó betegeknek, el is fogadtam, de csak azért, hogy ennyivel is
kevesebb legyen a bonyodalom. A nappaliba kísért, és leült velem szemben. Azt
hiszem érezte, hogy valami fontosat szeretnék neki mondani. Nehéz volt
belekezdenem, sőt, valahogy nem találtam a szavakat sem,de belevágtam.
:-Melissa, mondanom kell valamit.Tudom,
hogy észrevettél....-kis szünet kövtkezett,kerestem a megfelelő szavakat,majd
folytattam-..dolgokat. Tudom,hogy kíváncsi vagy, érzem, hogy félsz, de tudnod
kell,nincs mitől. Hoszzú évek ótaélsz velem, mégsem kérdezősködtél semmiről,
soha. Az ok, ami arra késztet, hogy éppen ma mondjak el dolgokat neked az az,
hogy feltűnk valaki a múltamból.-itt vettem egy nagy lélegzetet és közben
Melissa arcát és a gondolatait fürkésztem. Rémült? Kíváncsi? Mégis mit érez? De
csak átható nyugodtságot tapasztaltam némi kiváncsisággal fűszerezve.
Folytattam a mondanivalóm.
:-Rengeteg olyan dolgot
megéltünk, amit mások soha, jót is, rosszat is. Mindvégig velem voltl,hűséges
és odaadó barát, sőt több is annál, a nővéremnek tekintelek.-újabb nagy sóhaj
és levegővétel.:-Ammit most mondani fogok, alapjaiban fogja megváltoztni az
életed, és félek, hogy nem is igazán fogod megérteni, de kérlek,légy nyitott.
Talán úgy kicsit könyebb lesz.-vettem egy utolsó nagy levegőt,mielőtt lerántom
a leplet az igazság előtt,majd kiböketem.
:-Én nem vagyok, olyan,mint
te. Az igazság az,hogy mégcsak nem is vagyok igazán.....ember. Angyal vagyok, a
bukottak közül. Évezredek óta élek köztetek, és bár tudom, hogy ez mind
őrültségnek hangzik, de be tudom bizonyítani neked.-befejeztem a mondatom,várnom
nem is kellett Melissa reakciójára,az őrület elkezdődött. Már a mondatom
közepén éreztem, milyen hevesen ver a szíve,és láttam a rémületet és a
megrökönyödést az arcán. De most, elképesztő volt. Feugrot a kanapéról, és
hátrált, majd próbált valamit kinyögni, miközben a kezeivel vadul hadonászott,
de csak artikulátlan gurgulászó hangok jöttek ki a torkán. Ekkor felsikított és
rettenetesen rémült arccal kirohant a kertbe.
Hallottam, hogy lerogyott a
fűbe, és magában motyogta az imént hallottakat. A szíve úgy vert, akár egy
versenylóé, hatalmasakat sóhajtozott és furcsán kapkodta a levegőt. Komolyan
kezdtem aggódni miatta, de nem mentem utána. Tapasztalatból tudom, az
embereknek idő kell, hogy az ilyen, hitüket alapjaiban megrengető információt magukba
tudják fogadni,feldolgozni. Hallottam ahogy Melissa felállt a vizes fűböl, fel
s alá járkált a kertben és szüntelenül maga elé motyorgott. Kinéztem az
ablakon, a dáliák és a levendula kert közötti szürke kis kertipad előtt
toporgot, kezeit tördelte, néha a kócos vörös fürtjeibe túrt, néha csak a
tenyerébe temette az arcát és sírt. Az eső már rég elállt,és csodálatosan
élettel telivé varázsolta az egyébként is pompásan zöldellő kertünket.
Elidőztem azzal, hogy megcsodáljam a virágainkat, miközben arra vártam,hogy a
felzaklatott Melissa megnyugodjon. Egy pár perccel ezelőtt láttam, hogy leült a
kerti padra és úgy gondoltam, itt az idő, hogy folytassuk a beszélgetést.
Átsétáltam a nappalin, majd
kiléptem a kertbe és elindultam felé. A lány ,mint akit áramütés ért,
felpattant és rámkiáltott egy számomra eddig ismeretlen hangtónusban. Leginkább
a rémült,kétségbeesett és a fenyegető keverékére hasonlított.
:-Állj meg, ot ahol vagy!!
Nem viccelek, ne gyere közelebb!!-kiáltotta és a nyomatékosság kedvéért kezeit maga
elé tartotta elutasítólag.
Megálltam,hosszan néztük
egymást szótlanul, majd elmosolyodtam és így folytattam.
:-Nincs okod félni tőlem.
Idestova négy éve élsz velem, és soha de
soha nem ártottam neked, és nem is áll szándékomban.-lassan a lehető legnyugodtabb
hangnememben folytattam.
:-Szeretlek téged, mint a
húgomat! Óvtalak, neveltelek és most is csak azért mondom el ezt neked, mert
próbállak megvédeni! Kérlek, halgass végig! Kérlek Mel! Bízz bennem-folytattam
és a kezem felé nyújtottam.Hallottam, hogy a légzése lassul, a szíve sem vert
már olyan eszetlenül, és nem éreztem félelmet többé. Kinyújtotta a kezét felém.
Mefogtam a kezét és egymásra néztünk,mélyen, sokatmondóan. Tudta, az élete
tényleg megváltozott, de láttam a kétkedést és a bizonytalanságot a
tekintetében.
:-Melissa, én nem tudom,
mit mondjak most neked. Százszor, ezerszer átéltem ezt, de veled ez más. Nem
vagyok halandó ember, de vannak emberi érzéseim,gondolataim, pont úgy,mint
neked.
Ekkor olyasmi történt,
amire abszolút nem számítottam. Felnevetett. Elkerekedett szemekkel, döbbenet
és furcsa talán őrület csillogott a szemében, de csak nevetett, hangosan, sőt
egyre hangosabban. Kezdtem azt gondolni elvesztette a józan eszét, és beleőrült
abba,amit mondtam. Nem ő lenne az első. Figyeltem őt, ahogy kacag, kezeit
kihúzta a tenyeremből és a saját arcába temette. Valóban nem tudtam most mit
kellene tennem. Már a könnyek potyogtak a szeméből, olyan hisztérikusan
nevetett. Kicsit újra eltávolodott tőlem, elindult tévován a házirányába, hátat
fordult nekem, majd megtorpant, és amilyen hirtelen elindult a kacagása, úgy
abba is maradt. Dermesztő csend lett, amolyan vihar előtti csend. Megfordult ,
a szemei még mindig csillogtak a könnycseppektől, de már nem nevetett.
Értetlenség, hitetlenség és egy újabb adag rémületet sugárzott felém. Láttam,
hogy küzd azzal, hogy sírjon vagy esetleg nevessen.
Egyszempontból teljesen
érthető volt számomra ez a fajta hitetlenkedés, hiszen az embereket sokkolja a
természetfeletti, a legtöbbje nem csak,hogy nem hisz benne,hanem el is utasítja
a létezésünk. Melissával sem volt másképpen. Én továbbra is a kertben
álldogáltam, míg ő már majdnem újra bent volt a házban. Látva az évődését,
leültem a padra. Vártam, hátha ő szeretne mondani valamit. Nem kellett sokat
várnom, amint az eslő sokkhatásokon túl volt, elindult a szóáradat.
:-Gigi..vagyis Angie,
egyáltalán ez a neved? Van neked olyanod? Azt hiszem te
megőrültél!!Mindenesetre orvosra van szükséged! Talán a baleset okozta,
igen,igen csak az lehet...Angyal,hah,te nem vagy normális..Holnapra mit találsz
ki? Talán a Szűz Mária vagy épp Cleopátra leszel? KÉPTELENSÉG!-üvöltötte-Ne
szórakozz velem..Persze, fura vagy, és a dolgaid,igen sok-sok fura dolgod van,
de...de ez nem ,nem.NEM! Egyáltalán honnan jut eszedbe ilyen marhaság..Gigi azt
hiszem, komoly gondjaid vannak..Mi a baj veled Angela?-kérdezte majd
bizonytalan léptekkel bár, de visszajött hozzám és leült a padra mellém, nem fogta meg a kezem. Rám
nézett ésválaszt várt.
Megkapta.
Felálltam szótlanul, majd a
következő pillanatban felfedtem neki azt a tényt, amivel tudtam, hogy minden
kétséget kizáróan hinni fog nekem. Felcsapódtak a szárnyaim, melyek csak akkor
láthatóak, ha azt én láthatóvá teszem.
Ott álltam vele szemben a
kertünkben, ahol millió és egy órát töltöttünk együtt, de most szétnyitott hatalmas
hófehér szárnyakkal, a valódi énem megmutatva. Szemi elkerekedtek, a lélegzete
is elakadt ,óriásira tátotta a száját és alig halhatóan, de nyögött egy aprót,
majd vett egy hatalmas lélegzetet és abban a pillanatban aléltan dőlt el. Még
időben odakaptam így nem engedtem, hogy az ájult teste a földre hulljon, a
karomba dőlt. Összecsuktam a szárnyaim, majd könnyedén megemeltem az ájult lány
testét, és besétáltam karomban Melissával a házunkba.
A nappaliban egy csodásan
puha, aranybarna bőr kanapét választott Mel egy évvel ezelőtt, amikor valami
fészekrakó ösztöntől hajtva átrendezte a bútorainkat. Erre fektettem le
őtkönnyedén, majd a finom gyapjú
takaróval,ami a karfán hevert, betakartam.
Szép napunk van gondoltam.
Találkoztam Jeremyvel, Daniel feltűnt a színen és nem utolsó sorban színt
vallottam négy év hallgatás után a kis kedvencemnek. Kinéztem az ablakon, csak
csodálatosan kék volt az óceán, a hullámok csak finoman nyaldosták a parti
fövényt. Szélcsend volt és nyugalom.
1 fejezet 5
rész
Pár óra múlva lemegy a nap, és dolgom van,
viszont nem mehetek el sehová,amíg Melissa magához nem tér. Néztem őt, a
békésen "alvó" arcát és elgondolkodtam a lehetőségeimen. Talán minden
rendben lesz, őszintén hittem ebben. Talán Daniel ahogy jött, úgy el is megy,
és békén hagy, megfizettem már, elég drágán mindent neki..Mi dolga lehet itt?
Lehet, ez csak egy véletlen egybeesés, hogy ő is itt van. Annyi éven át
próbáltam nem rágondolni, elfeledni az elfeledhetetlent, és most egyszerűen itt
van. Ugyanolyan,mint rég, sármos, és velejéig gonosz. Gyülöltem őt, ahogy csak
gyűlölni lehet valakit. Gondolataimból a magához tért lány zökkentett ki.
Szemei kinyíltak és ürkészően nézett körül, de
amint meglátott engem hirtelen mozdulattal felugrott a kanapé sarkába
kuporodva. A gyapjútakarót védelmezően maga elé húzta, mint valami
áthatolhatatlan pajzsot, ha nem lett volna ennyire kiéleződve a szituáció jót
nevettem volna rajta, de erre nem volt időm. Egyetlen szót sem szólt. Itt volt
az ideje,hogy én is megszólaljak. Félve a reakciójától,nyugodt hangon szóltam
hozzá.
:- Nem kell félned tőlem! Soha, de soha nem
bántanálak,képtelen lennék ilyesmire! Őrangyalnak teremtettek, ha ez a
megfelelő kifejezés erre. Létezésem
célja, hogy megóvjam, megvédjem a számomra kijelölt embereket. Kérlek, próbálj
megnyugodni!-mintha ez olyan egyszerű lenne, gondoltam magamban. Nem mozdultam,
az arcrezzenését figyeltem, a lélegzését , nem akartam újra megijeszteni, nem
mintha előtte ez lett volna a tervem. A szíve lasabban vert, éreztem a megnyugvást,
Melissa lassan feldolgozta a hallotakat. A nap jócskán a horizont alatt
vöröslött, meseszerű fényeket sugározva a teraszra. Nagyon, de nagyon fontos
lenne, hogy sötétedés előtt elinduljak. Végre Mel megszólalt.
:-Én..... nem is tudom, ez az egész olyan
hihetetlen és elképesztő..ismét elhallgatott, csendben üldögélt tovább a
takaróját továbbra is szorongatva.
:-Ez régóta van így veled? Mármint úgy
értem,nem is tudom hogy értem..Mit kell még tudnom?-hebegte,látszott rajta,
hogy még nem szedte össze igazán a gondolatait. Már nem félt! A gyapjútakaró is
lassan az ölébe csúszott és engem nézett,választ várva.
:-Mleissa, amit tudnod kell az, hogy szeretlek
és nagyon fontos vagy nekem! Minden kérdésedre választ fogok adni, ezt
megígérem! Most viszont az ok, amiért ma felfedtem magam, arra késztet hogy
elmenjek itthonról, mert valakit meg kell védenem! Tudom, rengeteget kérek
azzal, hogy most a türelmedet kérem, de hidd el, ez most élet és halál kérdése!-miközben
hozzá beszéltem,végig az arcom fürkészte, hol meglepődést, hol pedig
csalódottságot olvastam ki a szemeiből, de már tudtam,minden rendben lesz vele.
Felálltam, amitől egy kicsit megrettenve hátrébb dőlt a kanapén, majd ennyit
mondtam neki.
:-Maradj itthon, és az ég világon senkinek ne
nyiss ajtót!Biztonságban vagy!Vigyázok rád, ahogy eddis tettem.-elfordultam
tőle meg sem várva, hogy mondd-e valamit, az emeletre siettem. Átöltöztem
rekord idő alatt, borzalmasan aggódtam, hogy még időben odaérjek. A futáshoz
használt sötétkék pamut joggingom vettem fel, annak van kapucnija is. A pulóver
újjába rejtettem a fémüveg tőrömet. A nap közben lement, én pedig kapkodtam, az
idő az ellenségemmé vált. Be sem csuktam a gardróbszoba ajtaját, csak átcsörtettem
a szobámon, lerohantam a lépcsőn, egy utolsó pillantást vetettem a még mindig
kissé rémült lányra, majd kirohantam a szürkületbe.
.jpg)
